Feltöltve:
Az UWW Taskentben, Üzbegisztánban 2023. április 30-án és május 1-én a rendezte meg a válogatóját. Öt versenyzővel, egy csapatvezetővel és egy bíróval vettünk részt a versenyen.
Versenyzőink egy 3., három 5. és egy 11. helyezést értek el. Az érem egyben Magyarország második kvótáját jelenti a World Combat Games-re. Részletes eredményeket, mérkőzésvideókat itt találsz.
Versenyzőink:
Veres-Kovács Ádám 66 kg NoGi
Tóth Zoltán 71 kg Gi
Lakatos Sándor 71 kg Gi
Laky Levente 84 kg NoGi
Orbán Balázs Felnőtt Férfi 92 kg NoGi
Kísérőink:
Skáfár Bence Szövetségi Kapitány
Berkes László nemzetközi bíró
Április 30-án a NoGi napon Laky Levente a 84 kg-ban sajnos az első fordulóban kikapott és legyőzője sem jutott döntőbe, így Levente 11. helyezett lett. Veres-Kovács Ádám a 66 kg-ban első ellenfelét legyőzte, majd a döntőbe jutásért kikapott, és az esti bronzmérkőzés résztvevője lett. Orbán Balázs a 92 kg-ban a későbbi győztestől kikapott az első fordulóban, a vigaszágon viszont nem állt ki az ellenfele, így ő is a bronzmérkőzés résztvevője lett.
Két versenyzővel is képviselve voltunk tehát bronzmérkőzésen és bár versenyzőink taktikusan küzdöttek és pontot is szereztek, de az erős mezőnyben most alul maradtunk. Mindketten 5. helyezettek lettek! Köszönjük a versenyzőinknek és a segítőinknek is a felkészülést, hogy képviselték hazánkat!
Május 1-én a Gi napon a 71 kg-ban voltunk érdekeltek, ott viszont kettő versenyzővel. Tóth Zoltán a későbbi győztes olasz versenyzőtől kapott ki az első mérkőzésén. A vigaszágon gyorsan kopogtatta kirgiz ellenfelét, így az esti bronzmérkőzés részvevője lett. Lakatos Sándor szintén kirgiz ellenfél ellen győzött az első mérkőzésén, majd ő is a későbbi első helyezett olasz versenyzővel került össze. Sanyi guard-ot húzott és végig sokkal aktívabb volt ellenfelénél, akit csak kétszer intettek, így ő jutott a döntőbe, Sanyi pedig a bronzmérkőzésbe.
Két versenyzőnk tehát ugyanabba a bronzmérkőzésbe jutott be, ahol a versenyzők döntése értelmében Lakatos Sándor lett a győztes és állhatott fel a dobogóra! Köszönjük versenyzőinknek és segítőinknek is a felkészülést, hogy képviselték hazánkat!
Az érem megszerzése jelentette hazánk számára második kvótát a küzdősportok világjátékára! A Férfi Gi 71 kg kategória előtt ugyanis hazánk már a Női NoGi 58 kg-ban is szerzett már kvótát! Tóth Alexa a tavalyi Világbajnokságon szerzett első helyezésével már kijutott a World Combat Games-re! Köszönjük és gratulálunk!