Feltöltve:
Az UWW 2021. augusztus 13-14. között rendezte meg a Grappling Világbajnokságot Ufa-ban a Kadet és a Junior korosztály számára. Magyarország három versenyzővel, két edzővel, két szülővel és két bíróval vett részt a Világbajnokságon. Versenyzőink négy első helyezést és egy ötödik, valamint egy nyolcadik helyezést értek el.
A magyar delegáció tagjai:
Tóth Alexa versenyző (Kadet leány 60 kg)
Kis Nikolett versenyző (Kadet leány 56 kg)
Szabó Dávid versenyző (Kadet fiú 85 kg)
Száz Richárd és Koczka Bernát edzők
Tóth Tünde és Vidák Andrea szülők
Merkert Zoltán és Berkes László bírók
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW – United World Wrestling) az utóbbi időben a birkózó Világ- és Európa Bajnokságokhoz kapcsolja a megfelelő Grappling bajnokságokat. Ugyanazon a helyszínen, ugyanazon az infrastruktúrán rendezik meg őket. Mivel 2021-ben Oroszországban, a Baskír Köztársaság fővárosában, Ufa-ban rendezték meg a Birkózó Junior Világbajnokságot, ezért került ide a Grappling Világbajnokság is, a birkózó VB-t megelőző két napra. Ez az első alkalom, hogy a Kadet és a Junior korosztálynak önálló Grappling Világbajnokságot rendeztek.
Magyarországot három versenyző képviselte. Tóth Alexa és Kis Nikolett a Szkíta Sportegyesület tagjai és Száz Richárd mester tanítványai, valamint Szabó Dávid a Zen Mushin Do tagja és Koczka Bernát mester tanítványa. Mindhárman Kadet korosztályban versenyeztek és indultak Gi Grappling és NoGi Grappling versenyszámban is.
Merkert Zoltán és Berkes László egyrészt bíróként, másrészt a magyar delegáció képviselőjeként voltak jelen a Világbajnokságon. Mindkettőjüknek ez volt a negyedik UWW Világ- és Európa Bajnokság, ahol bíráskodtak. Részt vettek a képviselői értekezleten is, ahol természetesen szóba került a jövő évi Felnőtt Európa Bajnokság is, mely áprilisban Budapesten lesz megrendezve.
Augusztus 13. NoGi nap
Tóth Alexa NoGi
Tóth Alexa a Kadet Leány 60 kg-ban versenyzett. 4 fős csoportba került két orosz és egy kazah versenyző mellé. Három meccse volt, mert 4 főnél körmérkőzés van. Az ellenfelek kiválóan felkészültek, de Alexa imponáló dominanciával mindegyik mérkőzését megnyerte és első helyezett lett! Ezzel Alexa megismételte a 2017-es bakui Világbajnokságon elért eredményét (akkor Novice [U13] korosztályban) !
Kis Nikolett NoGi
Kis Nikolett a Kadet Leány 56 kg-ban versenyzett. 6 fős csoportba került két orosz, két kazah és egy spanyol versenyző mellé. Négy meccse volt, a lebonyolítási rend szerint egy kivételével mindenkit le kellett győznie. Szintén nagyon kemény mérkőzései voltak Nikinek, de mindenkit legyőzött és ő is első helyezett lett! Niki szülői és szövetségi engedéllyel versenyzett, mert egy évvel fiatalabb, mint a Kadet korosztály alsó határa, így minden ellenfele idősebb volt nála!
Szabó Dávid NoGi
Szabó Dávid a Kadet Fiú 85 kg-os kategóriában versenyzett. 8 fős csoportba került három orosz, két kazah, és egy-egy román és fülöp-szigeteki versenyző mellé. Sajnos ez már egyenes kieséses lebonyolítású és Dávid kikapott az első mérkőzésén, így csak ez az egy meccse volt és a 8. helyen végzett. Annak ellenére, hogy kikapott, biztató volt a munkája, így várakozással néztünk a Gi nap elé.
Augusztus 14. Gi nap
Tóth Alexa Gi
Tóth Alexa a Kadet Leány 60 kg-ban versenyzett. Ismét 4 fős csoportba került két orosz és egy kazah versenyző mellé. Ahogy tegnap, most is három meccse volt, ismét dominált és mindegyik mérkőzését megnyerve első helyezett lett! A 2017-es bakui Világbajnokságon is duplázott és most is!
Kis Nikolett Gi
Kis Nikolett a Kadet Leány 56 kg-ban versenyzett. Ismét 6 fős csoportba került két orosz, két kazah és egy spanyol versenyző mellé. Megint négy meccse volt, megint mindenkit legyőzött és ő is ismét első helyezett lett!
Szabó Dávid Gi
Szabó Dávid a Kadet Fiú 85 kg-os kategóriában versenyzett. 7 fős csoportba került két orosz, két kazah, és egy-egy román és fülöp-szigeteki versenyző mellé. Ahogy vártuk, a tegnapinál jobb formát mutatott, volt győztes meccse is, de amelyiken kikapott az is ígéretes volt. Dávid ötödik helyezést ért el, gratulálunk!
Magyarország mind a hat nevezése pontszerző helyezéssé érett, köszönjük versenyzőinknek. Azáltal, hogy a Világbajnokság mind a két napján egymás után kétszer hangzott fel a magyar himnusz, érezhetően felfigyeltek ránk, ahogy mondani szokás, átléptük az ingerküszöböt. Köszönjük mindazoknak, akik a nehézségek legyőzésével hozzájárultak e csodálatos eredmény eléréséhez!
Természetesen híre ment az eredménynek és az aranyérmes lányokat mind az ATV, mind az RtlKlub megkereste és riportot készített velük. A riportokat alább nézhetitek meg.